Most van egy kis szabadidőm, úgyhogy most leírom a vizipipáról tudni ildomos dolgokat, egy aprócska kis történelemmel elegyítve!

Különleges fajtája a dohányzásnak a vizipipa. Sokfelől eredeztetik, azonban én inkább az indiaiak régi szokásának tartom, akik egy kókuszhéjból készítették a mai nevén elhíresült vizipipát. Nevezik nargilének (kókuszhéjnak), kotyogónak a hangja után, vagy sisa-nak. Az évszázadok alatt az egyszerű lopótökből, kókuszdió héjából, vagy szarvból készült pipák napjainkra üveg és porceláncsodákká kristályosodtak. Sir Thomas Roe így írta le a használatát 1615-ben:

 

"Meglehetősen fura és különös, ahogyan azt magukhoz veszik -(értendő a dohányra)-, bár talán íly módon nem égetik meg a szájukat, mint ahogy az velünk gyakorta megesik, hiszen fognak egy apró, szűk nyakú edényt (aminek kerek teteje nyitott és egy cső nyúlik ki öblös részéből), a cső aljáig feltöltik vízzel, majd a dohányt lazán az edény tetejére teszik, rá egy izzó széndarabot, és mintegy rőfnyi hosszúságú száron vagy nádszálon keresztül (amelyet a csőhöz illesztenek) a füstöt a szájukba szippantják. Úgy mondják, íly módon a füst sokkalta ízletesebb és hűvösebb, mint ahogyan az európaiak csinálják, hiszen a füst teljes egészében a víz felszínét éri, még mielőtt a száron áthaladna."

A mai vízipipa három fő részből áll: egy öblös vázára hasonlító edény
, egy fém test, melyen keresztül a füst megérkezik a vízbe, és a slag amin keresztül szívhatjuk a minden rossztól megszűrt aromás füstöt.

 

 

A kalian és a nargilé egyetlen szívócsővel rendelkezik, míg a kotyogó többel, így azt egyszerre többen, akár társaságban is használhatják. A benne lévő vizet illatosítják, vagy alkohollal dúsítják, így tud közös baráti, hűvös füstélvezetet biztosítani, ez a nehezen szállítható készség.

A vízipipa főleg az iszlám országokban vált népszerűvé, vallási okból, hiszen ott kerülendő a dohány és a száj közvetlen kapcsolata. Formájuk és kialakításuk a legkülönfélébben díszített lehet, egy-egy példány a házigazda büszkesége, melyből szívesen kínálja vendégét egy kis közös hidegfüstös eszmecserére.

Az arab világ
egyik legrégebbi tradiciója a férfiak körében a vízipipázás. Ez a kikapcsolódást, relaxációt jelenti számukra, de alkalmanként tartalmasabbá teszik különféle társasjátékokkal is. Szinte minden keleti kávézóban van lehetőség vízipipázásra. Használata nem egyszerűen dohányzás, inkább szertartás, a dohányás művészete.
A nargile (vízipipa) használatakor a különleges gyümölcs ízesítésű dohány a pipa tetején levő tölcsérben van elhelyezve. A dohány tetején faszén izzik. A keletkező füst a tartájban levő vizen keresztül áramlik. A dohány aromája akár 1-1,5 óráig is élvezhető. A "szertartás" után jóleső, ellazult érzés uralkodik el az emberen.
A nargile a dohányzás legjobb alternatívája, mivel a vizen átáramló füst mentes lesz több káros anyagtól.A narglie dohány nem tartalmaz kátrányt és nikotintartalma is alacsony. A vízipipa okozta tüdőrák kivételesen ritka .

 

Az első vízipipákat kókuszdió héjából készítették Indiában. Természetesen azóta sokat változott és különösen népszerűvé vált a Közel-Keleten. Az arab világban szinte elképzelhetetlen nélküle az élet. A nargile fénykora a XVII. századi Törökországban volt, akkoriban szigorú szabályok alakultak ki használatával kapcsolatban.

Nem minden dohány alkalmas vízipipázásra, egyedül a kifejezetten erős, sötét színű iráni dohány. Ezt első lépésben többször átöblítik vízben, hogy veszítsen erejéből, majd datolyalével itatják át. Az ígényesebb dohányokat végül gyümölccsel ízesitik Az ínyencek ezt azzal fokozzák, hogy friss gyümölcsdarabokat tesznek a víztartályba, még ízletesebbé téve a füstöt.

A sheesha használatának saját etiquettje sok mindenre kitér, például kifejezett sértésként fogható fel, ha valaki a másik által szívott pipa izzó széndarabjáról gyújtja meg cigarettáját. Úgy gondolják, ez megzavarja az izzás ritmusát. Vagy a slagot nem illik átadni a másiknak, hanem le kell tenni az asztalra és megkell várni amíg a másik azt elveszi. És még rengeteg pontja van a sheesha etiquettjének.

A 19-20. században kifejezetten népszerűvé vállt az európai nők körében. Fontos eszközévé vált az ötórai teázásnak és egyéb intellektuális összejöveteleknek...
Napjainkban ugyan a cigarettázás népszerűsége és egyszerűsége csökkentette a sheesha használatát, de aki valóban tudja értékelni a vízipipázás adta örömöket, az sosem cserélné le.

Részei:

Dohánytartó tölcsér:
Készülhet agyagból, kisebb pipákon fémből. Ide kerül a dohány, majd a tetejére az izzó szén. A hőtartás végett sokszor borítás kerül a tölcsér köré, ami csak minimális szellőzést tesz lehetővé. Érdemes szűrot tenni a tölcsér aljába, ami megakadályozza az eltömődést.

A nargile teste:
Különböző fémötvözetekből készülhet, legtöbbször rézből. Formája nagyon eltérő lehet, de mindig igényesen díszített. Ezen keresztül vezetődik a füst a tartályhoz és innen indul a cső, ami a füstöt a szájhoz juttatja. Esetenként egy szelep is lehet rajta ami a túláradó füstöt kiereszti. Alsó vége jóval a víz szintje alatt végződik a tartályban. A tartályba került füst két kis csonkon keresztül távozik, amelyek közvetlenül a víztartály nyakánál vannak elhelyezve. Innen jut a már megszűrt füst a szívócsőbe.

Víztartály:
Készülhet üvegből, vagy fémötvözetekből, kb. kétharmad arányban van vízzel töltve.

Szívócső:
Általában porszívócsőhöz hasonló kivitelben készül különböző bojtokkal és a fogást kényelmesebbé tevő bársony borítással. A szipka fa és fém kombinációjából áll össze, de készülhet borostyánkőből is. Ezt leginkább akkoriban alkalmazták, amikor hittek benne, hogy így megakadályozzák a bacillusok terjedését.

Remélem most már sikerült valamennyire eloszlatnom a tévhiteket a vizipipával szemben! És ha megjött a kedved egy vizipipázáshoz, ne habozz, keress fel egy keleti teázót és gyerünk!

Esetleg vettél egy pipát, de nem tudod, ohgyan kell használni? Itt megnézheted hogyan kell jól elkészíteni:
http://www.youtube.com/watch?v=6f-aZ3m3XkY

Kategóriák

Miért van ez?

Eddig 8 komment érkezett ()

  • 1.  Isti
    2008. 03. 16. 20:20

    Hello. Az lennne a kérdésem hogy a vizipipába dohány helyett mit lehet használni? Válaszodat várom. Előre is köszönöm.

  • 2.  mesh
    2008. 03. 17. 16:03

    Szervusz.

    Az igazat megvallva ez a kérdés számomra THC használatát tükrözi(bocsáss meg ha félreértettelek). Szerény személyem távol tartja magától mindenféle ilyesmi használatát, így csak a "rendes" vizipipa dohányt tudom ajánlani. Mára rengeteg félét, márkát, ízűt és minőségűt lehet kapni a piacon. Ismereteim alapján a saját sorrendem a dohányok márkáját tekintve: Serbetli, El-Whala, Al-Mazag, Nakhla. Sokan említik még az Al-Fakhert is top 3-ban, de saját tapasztalataim nincsenek ezzel kapcsolatban.
    Ha a víztartály problémája érint, akkor itt is lehetnek opciók; víz helyére tejet töltesz, a vízbe gyömölcs darabokat teszel, leginkább a citromkarikák ajánlottak(ha ez nincsen, akkor citromlé). Ismeretes még a víz helyére a bor,pálinka,vodka és egyéb alkohol tartalmu ital betöltése is. Ezt nem ajánlom. Egyrészt, igaz, hogy gyorsabban eléred az illuminált állapotot, de könnyen előfordulhat az alkohol mérgezés is, mert meglehetősen gyorsan kerül az alkohol a vérkeringésbe (tübőből egyenesen a véráramba), másrészt az üveget használat után nem tudod kitakarítani, benne marad az alkohol szag és egyéb.
    Ha dohány keverékek érdekelnek, akkor olyan praktikák ismeretesek, miszerint pl. az almás dohányt egy kis mézzel keverni és ez esetben eltünik a dohánynak az ánizsos utóíze.

    Ha esetleges kérdéseid továbbra is vannak, keress bizalommal.

  • 3.  wormwood
    2008. 05. 25. 12:05

    Üdv. Én is ugyanazt kérdezném mint az Isti nevű hozzászóló, de előre is leszögezném, hogy nem illegális tudatmódosítókkal szándékozom lecserélni a vizipipa dohányt, hanem dohány helyettesítő alternatív növényekkel, ha ismersz ilyet. Én személy szerint azt hallottam, muskotály zsályát lehet használni dohány helyettesítésére, de fogalmam sincs, hogy pl az alkalmas-e vizipipa dohánynak. :P A cél végülis a kellemes aroma lenne, 0 mennyiségű nikotinnal és kátránnyal.

  • 4.  mesh
    2008. 05. 27. 21:18

    Szerbusz,
    Igazat megvallva, én még nem hallottam arról, hogy a dohányt helyettesíteni. Végülis lehetséges, hogy zsályát használnak dohányként, de az biztos, hogy melaszba áztatták, mielőtt megtömték vele a pipát. Mert ha száraz a dohánypótlékod, akkor a nagyon gyorsan elég.
    Jó tipp, ami valóban sokkal jobbá teszi a dohányt, kiváltképp az almás dohányoknál, ha egy kis mézzel kevered. Kellemesebb lesz a füstje.
    Nem tudom mennyire vagy járatos Peste, de a Kecskeméti utcában van egy nagyon jó kis bolt, Betty Keleti Kincsei a neve(ELTE mellett, Alibi caffétól 10m Kálvin tér felé). Ha oda bemész, akkor szerintem ott több infórmációt kapsz ezzel kapcsolatban.
    Üdv:Mesh

  • 5.  Diamondeye
    2008. 09. 08. 21:19

    Hali!
    Az alkoholos dolog hogy működik? Mennyi alkoholt érdemes a vízbe önteni és milyet?
    Előre is köszke a választ.
    Üdv: diamondeye

  • 6.  mesh
    2008. 09. 09. 20:58

    Szerbusz!

    Mint előző kommentben írtam, nem ajánlom ezt a módot. Személyes tapasztalataim nincsenek, így ezzel kapcsolatban sem tudok megfelelő információt adni. Ha mindenféleképpen ki akarod próbálni, akkor én úgy csinálnám, hogy egyszerű vodkát(mert ez egy primitív alkoholos ital. a lényeg, hogy minnél töményebb - százalékos adat mutatja alkoholos italok esetében - legyen az a valami amit beletöltesz. ha több pénz jut erre, akkor lehet absinth de egy pezsgő a szénsav miatt is szintén hatásosabb lehet) töltenék a narglieba(üvegbe) kb fele-fele arányban. Utána gyorsan, kb 5 perc múlva már érezheted is, hogy mennyire "hatásos". Így már lesz saját tapasztalatod és személyreszabottan beállíthatod az ideális arányt. Mivel itt az alkohol gőz jut be a tüdőbe, majd onnan a véráramba, sokkal gyorsabb a hatása, mert nem kell "kivárni" amíg az itóka átfolyik a beleken és onnan szívódik fel a véráramba.
    Ha kipróbáltad, akkor egy válaszban megköszönném az információkat, hogy milyen eredményre jutottál, milyen arányban.
    Üdv: Mesh

  • 7.  Koi Lac
    2009. 06. 05. 23:30

    A füvet nem vizipipából szokás szívni, hanem bongból bár lehet az átlagos emberke mind kettőre a vizipipa szót használja, de amúgy is ha valaki valami száraz dolgot akar szívni vipipipából akkor azt nem szénnel kell, amúgy én nem ajánlok semmi mást szívni vele, mer nagyon bödös lessz a pipa főleg a cső, nem fűre gondlok az első kérdező se szerintem arra gondolt hanem pl.: sigi vagy sima pipadohányra (nem vizi) amúgy az alkohol meg a szén-monoxid sokkal károsabb, mint a THC, hisz a THC nagyon sok betegségre jó! De szeretném ha az embereknek a vizipipáról nem a kender jutna eszükbe hanem egy finom gyümölcsös melaszos dohány!

    Na Peace!

  • 8.  tool
    2010. 01. 22. 6:35

    Nagyon erdekes, koszonom

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.