Mesh

Kérlek segíts! Gyűjtök az első Ferrárimra. Ha jó a szived, akkor kérlek segíts valamilyen kis összeggel. A jótékony felajánlásokat erre a számlaszámra várom: 11773157-00088495 Köszönöm a segítséged. Majd elviszlek téged is egy körre!

Elmélkedések eredménye bejegyzései

 

Vajon hány ember halhatott meg a Magyar metrókon ebben a 30 évben, mióta futkosnak ezek az orosz kocsik? Hány ember lehet vajon, akiknek az utolsó útja még mindog nem ért véget? Nap mint nap fel-alá utaznak ezeken az öreg kocsikon. Még mindig markolják a kapaszkodókat. Ki akarnának szállni a kocsikból, de nem tudnak. A kapaszkodót is néha elengedik, hogy lengjenek együtt társaikkal. De vissza-vissza fogják, mert az ajtó nyitását várják. Mind hiába, mert az utolsó útjuk, még mindig tart, s soha nem fogják elérni céljukat, amerre indultak. Rájuk már csak a kapaszkodók fura, ellentétes és megmagyarázhatatlan ringása emlékeztet. Vajon Ők unják már a folytonos, végeláthatatlan utazást a sötétben?

Lenni, vagy nem lenni. To be, or not to be.Jeszty, ili nyet.

Micsoda mondatok a történelemből. Elképesztő, hogy egy-egy gondolat  milyen sokáig fennmarad és mennyi ember ismételte őket napról napra. Mindezek ellenére, hogy ennyi bölcs, igen, mondhatni bölcs, gondolat látott napvilágot egy biztos. Nem akarunk tanulni mások hibáiból. Vagy csak azt mondjuk, hogy mi vagyunk Foruna gyermekei, így velünk ilyen nem fordulhat elő, mint azzal a balekkal. Az irodalomnak is mi lenne a célja? Szerintem az, hogy egy problémát felvet, ami újabb problémákat szül, mígnem valaki talál valami épkézláb megoldást ezekre. Noha ott van a megoldás, de senki sem törődik ezekkel. Hogy miért? Ezt neked kell tudnod.
A tegnap mély benyomást gyakorolt rám. Fejembe vettem, hogy én is csinálok egy kisfilmet. A címe az lenne, hogy I'm just a wannabe. Mert ez így van. Nem tagadom.
Ha szeretsz valakit, akkor az azt jelenti, hogy fickándozik a szíved. Ez is olvastam. És volna benne valami igazság. Mert tényleg így lehetne leírni ezt a dolgot. Nem tudom hány ember tudja, hogy mi is ez valójában? Vagy legalábbis mi lehet ez. De ha valaki már tudja, akkor nem nagyon vetne véget a dolgoknak. Mindenki szeresse magát! Saját magadban nem csalódhatsz akkorát és egy egész élet nem elég ahhoz, hogy kiismerd a személyiségét! Ráadásul nem is kell messzire menni. A távolság se jelent gondot.
De mindez csak egy csúnya erőlködés. Tele ötletekkel, mégse képes az "alkotásra"
Mert én csak egy wannabe vagyok...

Az ember alapvetően kíváncsi. Ez már rajtunk marad. Nem tehetünk ellene sokat. Vegyük példának okáért Ádám és Éva esetét. Igaz, hogy itt a kígyóó, mint a gonosz megtestesítője bíztatta Évát a tiltott gyümölcs fogyasztására. Ebben az esetben is a kíváncsiság előrébb való volt, mint a szabályok. Az emberi kíváncsiság néhol rossz, néhol jó eredményekkel jár.
Ha soha nem próbálta volna ki az ember a sílécet, illetve két lécen nem csúszott volna le a havas lejtőkön, akkor valószínüleg nem lenne ma síturizmus. Anzonban, ha az Újvilág felfedezésekor az indiánoktól nem hoztuk volna át a dohányt, akkor valószínű, hogy nem lenne ma jelen, mint fő társadalmi méreg. Ugyanakkor behozták Európába a burgonyát és a paprikát. Ha ezeket nem tették volna, akkor annyi finom gasztronómiai csodától fosztottak volna meg minket. Vegyük például a paprikáskrumplit vagya a sültpaprikát vagy a lecsót.
Ebből a perspektívából észrevehető, hogy az ember eredendően nem rossz vagy jó, hanem kíváncsi és ebből a kíváncsiságból fakad a sok jó és rossz. Ez is attól függ, hogy a társdalom hogyan fogadja el. Ha nagy rá az igény, akkor az jár jól, akinek sok van. Ahhoz viszont, hogy sok legyen belőle, meg kell szerezni. Minnél többet akarsz szerezni, annál olcsóbban, jutányosabb áron kell ezt megtenned. Rendszerint ez tisztességtelenül történik.
Azt mondom, akárcsak Voltaire a Candide c. művével, minden rossz a kapzsiságból, anyagi javakből eredeztethető.
A jóság eredetével kapcsolatban pedig Roussou-val vagyok azonos állásponton. Mindenkiben megvan a segítőkészség, csak nem biztos, hogy ez a személyiséggel eggyütt hibátlanul kifejlődött gyermekkorában. Úgy tartom, hogy nagyon sokat számít, hogy milyen környezetben nő fel egy ember. Sőt, az egész élete során választott társaságok is nagyban befolyásolják az embert, hogy jó, avagy rossz.

 

És nekünk ilyeneket kell írni magyarórára. Normális ez? Ilyen gondolatokkal kell foglalkoznunk? Most komolyan? Inkább meghagynám ezt a gondolkodóknak, mint Voltaire és a többiek. 

Nekem azt mondta az anyukám, hogy legyek ügyes. Kétséges, hogy mennyire sikerül ezt megtartanom nap mint nap és az is kétséges, hogy rendesen értelmeztem-e a jelentését. Valószínű, hogy csupán az iskolai teljesítményemre gondolt. Azonban azt nem értem, hogy miért mondja, hogy legyek ügyes, amikor elmegyek otthonról a hétvégén és a barátaimmal/ismerőseimmel találkozom. Mire gondolhat? Azt biztosan kizárhatom, hogy a suliról lenne szó ilyenkor. Van egy olyan sejtésem, hogy a társadalmi mérgektől kíván megvédeni ezzel a mondatával. Már amennyire lehet. Inkább azt mondanám így belegondolva, hogy figyelmességre, óvatosságra int. Miért? Mert az édesanyám és félt. Félt esőtól, széltől és napsütéstől. Mert én a fia vagyok. Ez a féltés élete végéig megmarad benne. De most komolyan, mire akarja így kimondatlanul is felhívni a figyelmemet? Minden bizonnyal a dohányzás, alkohol és a drog problémájára. Ez minden szülő rémálma, legalábbis szerintem. Értem ezt úgy, hogy lehet, hogy később tudomásul veszi majd, hogy a fiam dohányzik (lássuk be mégis csak ez a leg elfogadottabb a társadalomban), de akkor se esik nekik jól ezt tudomásul venni.
És mi a helyzet akkor, amikor már te érzed ezt a féltést valaki más iránt? Persze neked nincs akkora súlyod a dolgokba, mint egy szülőnek, mert nem Te tartod el ezt a valakit. Mégis a sziveden viseled, hogy mit csinál magával, mert szereted. Nem biztos, hogy úgy mint szerelem (erről lehetne még nagyon sokat vitatkozni, hogy létezik-e ilyen. hallottam olyan verziókat, hogy ez csupán egy fogalom, meg olyat is, hogy az ember életében csupán 3 nagy szerelem van...) csak éppen annyira, amennyire egy jó barátot lehet szeretni, amikor tényleg a barátod. Hidd el, neked se esik jól az, ha egy olyan társaságba kerül, ahol dohányoznak, isznak vagy drogoznak (még ha csak fűveznek is), mert elöbb utóbb te is belekerülhetsz ebbe a körbe. Nem azt mondom, hogy eddig se volt semmi közöd hozzá, mert nem tudhatom. Nekem a szilárd meggyőződésem, hogy ezek csupán mérgek. Némelyik erősebb, némelyik gyengébb hatásfokkal bír, de a lényege ugyanaz;ha túlzásba viszed és rendszeresen, akkor az nem jó!
Ettől féltenek és próbálnak megóvni szüleid és a Barátaid. Sokszor úgy akarnak megóvni tőle, hogy ők maguk is benne vannak egy ilyen körben. De Téged szeretnek és ezért papolnak neked erről. Lassan (vagy már) közhellyé vált az, hogy hidd el, nem jó ez. Ha egyszer már rászoktál, akkor nem tudod letenni. Mondják a dohányosok, alkeszek és drogosok. Vagy lehet, hogy nem. De eddig én olyanokkal találkoztam, akik bevallották maguknak, hogy ez rossz, de tenni ellene már nem sokat tudnak egyedül. És talán ez az amire édesanyám azt mondja, hogy légy ügyes, fiam!
Csupán annyit akartam kihozni ebből az egészből, hogy én megélek ezen három méreg nélkül is és nem hiányzik. Mert van élet a halálon túl is, de nem mindegy, hogy milyen testtel érkezel oda.
Okos ember a más kárán is tanul. Ebben van igazság. Nem csak az okosak tanulhatnak más kárából, hanem azok is, akik egy kicsit is odafigyelnek másokra is és nem csak saját magukra. Azt hiszem. Mert édesanyád rád figyel! Mert Te vagy neki a kincse, ami bármikor többet ér neki, mint a lottó ötös! Mert szeret téged. És a barátaid is rád figyelnek, mert ők is szeretnek téged!

Tisztán kimutatni valamit? Szerinted?Lehetséges ez? Én azt hiszem, hogy nem mindig. Illetve nem mindenkinek. Szerénységem súlyosan csalódott saját magában. Nem csak magamat csapva be, de másokat is.
Hogy miről is beszélek most? Arról, hogy elkezdtem aggódni olyasmi miatt, amiért sokkalta korábban kellett volna aggódnom. Legalábbis sokkal korábban kellett volna vele foglalkoznom. De nem tettem meg, mert azt hittem, ha nem mutatom ki, akkor nem is fog fájni. De most sikeresen a saját "csapdámba" estem. Nagyon úgy érzerm. Ez most egy teljes egyveleg, magam se tudom, hogy mi a helyzet ezzel és azzal. Csupán remények. De most így utólag, mint mindig mindent utólag könnyű magyarázni, felesleges volt a reményeknek hangot adni, inkább ki kellett volna mutatni, hogy mit is akarok. De ezt nem tettem. Lehet, ha másképp cselekedtem volna, akkor korábban és jobban fájt volna. Így most később és remélem kevésbé fáj a dolog.
A helyzet a következő; teljes bizalom. És a kétes dolgokba nem kérdeztem bele. Pedig szemmel látható volt és hallottam is felőle. De nem, én bíztam a dologban. És most az a valaki meg ott röhöghet a markába, hogy az a szerencsétlen galamblelkű. Mert igen. Én nem akarok senkinek semmi rosszat. Viszont ennek köszönhetően én iszom meg mindig a levét. Ami persze egy kiosztott szerep is lehet. Ami megint idegesít, hogy vajon miért is foglalkozom megint ezzel? Nem úgy volt, hogy lezártam magamban? Mert már lenyeltem a dolgait. Vagy nem? Ez eléggé szar most. Mert már mindenki röhög és egyes egyedül én nem. Persze megérdemlem. Miért nem mutattam ki az, amit gondolok és amit érzek? Mert igen is, akkor éreztem. Amikor megtörtént túlléptem rajta, mondván; It' no use crying over the split milk. És most jön az, hogy becsapva érzem magam? Hogy ő lenne a szemét? Nem is tudom, hogy ilyenkor mi a helyzet.
Azt hiszem, most itt véget vetek a képzavarnak és bármi is lesz a közeljövőben, nem fog érdekelni. Persze könnyű ezt mondani, remélem sikerül is ennek eleget tennem majd. Nagyon remélem.

Miért akarok más tollával ékeskedni? Nekem is van egy-két jól sikerült művem. Legalábbis nekem tetszik.

Egy Depresszió számból idézve. Azt kell hogy mondjam a zene egy remek önkifejezési eszköz. Rengeteg igazság foglal helyet a dalszövegelben, mindamellett rengeteg hülyeség is. Saját vélemények, saját érzések amik nap mint nap a szövegíró/zenekar/énekes fejében jár. A köztudatba helyetfoglalt az alkohol káros hatása nagyobb és rendszeres fogyasztása esetén. Nem várhatjuk tőle, hogy megoldja a gondjainkat. Igaz, egy ideig feledteti, egy-két röpke órára. Példát emelnék a Sajt egyik számából: ,, Már nemnyújt menedéket az alkohol...". Méretes baromságok is vannak dalszövegekben. De ez a természetes. Mert minden dalszöveg egy egy saját vélemény. Vannak, akik ezekkel a véleményekkel egyetértenek, szimpatizálnak vagy éppen ellene van. Ez is mindenkinek a saját dolga. Az is igaz szerintem, hogy sok embert befolyásol egy-egy zenekar vagy csak egy-egy szám. Lehet, hogy rossz, lehet, hogy jó gondolatokat közvetít. Ami mindig is saját lelkiállapottól függ, hogy ki hogyan viszonyul a dolgokhoz. Persze amikor nagyon fülbemászóak a dallamok és a sorok, akkor az persze könnyebben megragad, főleg ha az a gondolat rossz. Mert ugye a rossz mindig könnyebben megragad... Így mondhatni, hogy a romló társadalomhoz igen nagy mértékben hozzájárultak a zenészek is. Legalábbis én nagyon így gondolom. Akkor itt még szólni kívánok a zene által kiváltott érzelmekről is. Korábbi írásom a zenefless is nagyából erről szólt. Viszont most arra gondolok, amikor nem egy hely, hanem egy hang, egy dallam okoz ilyesfajta örömet. Megdobogtatja a szívedet. Nagyon jó érzés tud az lenni ám. Egy őszinte szerelem a zenével. Hülyén hangzik de van ilyen. Őszinte boldogság! Ahol a szeretett fél sohasaem változik, mert mindig ugyan olyan. Soha de soha nem fog megváltozni...

"...M. -vel is meg vagyunk, csak tudod ő olyan fajta srác, akit nagyon nehez rabírni, h necsak oan dolgokrol beszeljünk amik full hétköznapiak hanem a legmélyen lakozo dolgokrol is!!! naon szeretném öt igazan megismerni, h mit érez, mit gondol!!! [...] de mindig azt mondja, h egyszerüen minden nap meglepem mer v vmi naon furi témába kezdek, v ah viselkedek, és tom h ezt imádja bennem!!! uh nem is tartom gondnak, h most kicsit nyuznom kell, de akk is ki fog nyilni nekem!! a az baj h az elözö baratnöi csak komolytalan ballépesek voltak!! és igazan csak az volt, h együtt volt vkivel akinek fogta a kezet, de én nem ien vok, és azt mondta,h pont ezért szeret.. csak [...] ez több dologgal jar, és én nem elégszem meg annyival h igen köszi jol vok, és te?? és ien full hétköznapi témakkal leráz!!!..."

...nem muszáj hozzá tanultnak lenned mert a művészet érzésekről szól! egyedül az érzésekről és a gondolkodásról, hogy ki hogyan látja a dolgokat és egyben véleményekről amiket másik emberektől kapnak az alkotok. mert ha nem lennének vélemények nem lenne művészet se.és régen is megvoltak a vélemények.
vélemény. igen. de régen a művészet az értelmiség "kiváltsága" volt. így tanítottak, mutattak utat a népnek, akik csak dolgoztak. és írás olvasás tudatlaonk voltak. vagy nem? most, mint pl én is csinálom, van egy kép és belemagyarázok mindenfélét. de ez már annyira érzelmi szálon függ ,hogy éppen ki milyen hangulatban van. és ez a hangulat az a vélemény. úgyhogy ez egy ilyen befejezetlen kör.
és ezek változtatták meg a művészetet! újra értékelődött a művészet! és ezzel nincs is baj!
régen pl nem fogadták el monet most meg nagyon sok ember szereti. ezzel semmi probléma nincs de nem is lehet mindenkiből művész!!!! csak az lehet művész aki beleéli magát aki minden nap ezzel foglalkozik.akinek ez az élete. én se vagyok művész azért mert csináltam 3-4 képet.a művészet egy másik világ ahol az emberek egy másik világot építenek és legtöbbször a saját kicsi világukat. megakarják mutatni, hogy ők mit gondolnak, hogy ők hogy élik meg ezt a világot és lehet van benne egy kis felszínesség vagy egy kis értelmetlenség de ettől függetlenül ők ezt szeretik és élvezik és szépnek tartják!

és ezen az úton ők boldogak! ami a világ legfontosabb dolga!
mert nagyon kevés igazán boldog ember él ezen a földön!

by: Mumus

Sajna bajna azonban nem jut az eszembe semmi ilyesmi. Ez kissé aggasztó...Egészen eddig folyamatosan itt bolyongtak a fejemben az okosságok. Lehet, hogy azért, mert túl sok minden körül forgott az agyam. Viszont idesüss komám! Most lenyugodtam. Nincsen min rágodnóm, (maksz a kaján, mert nehézkes mostanában a rágómozgás ezzel a fémsorral az alsó fogsoromon) minden nyugis. Akit nagyon szeretek, azzal töltöm minden pillanatomat gondolatban és a péntek délutánokat. Sajnos csak a péntek délutánokat, mert máskor nincs alkalmunk találkozni...
Pont egy ilyen pénteki napon volt egy olyan téma, amit mind a ketten meg akartunk blogosítani, de elfelejtettük, hogy mi volt az. Úgyhogy most előveszem az égő papír történetét, amit kedves ismeretlen ismerős adott elő.

Egy papírlap mikor ég, olyan mint az élet. Az elején még csak pislákol, akárcsak a kisgyermek, aki próbálkozik megtenni első lépéseit és kimondani az első szavait. Majd hevesen elkezd lobogni, pont úgy, ahogy a kamaszkorban az ember megtalálja első nagy szerelmét, jól érzi magát és tombol, a szabályokat figyelmenkívül hagyva. Aztán jön az a rész, amikor a láng egyre kisebb lesz, mert mingyárt elfogy a papír. Ez pont olyan, mint amikor a dolgozó ember kezd kifáradni, egyre kevesebb lehetőség tárulkozik meg elötte, mert felélte az öröm mámorában azokat, melyek most jól jöhetnének. Majd kezd összetöpörödni a papírból maradt végtermék, mely úgy hasonul az emberhez, mint utolsó napjait élő ember, aki megérzi, hogy a halál, a vég, az elmúlás itt kopogtat a kapuban. Ilyenkor kapkod az utolsó remények felé, próbálkozik, de tudja, hogy a vég elkerülhetetlen...
Valóban ilyen lenne? Vagy ez csak egy bemagyarázott hasonlat? Nem tudom, de mindenbizonnyal lehet benne valami hasonlóság!

Istennek is van humorérzéke, nézd csak meg a kacsacsőrű emlőst!

Vicces, hogy az ember mennyire lusta tud lenni. Miért is van a távirányító? Persze lehetséges opció az is, hogy azon okokból kifolyólag, melyet egy CIB bankos reklámból tudtunk meg, de azt valószínübbnek tartom, hogy egyszerűen nincs kedve az embenek felállni, elbattyogni a tvig és átkapcsolni.Egyszerűbb felemelni mellőled a kapcsolót megnyomni a gombot, és voálá!
Mindazonáltal lehet minderre a lustaságra az is magyarázat, hogy rohanó világban élünk, és nem akarjuk az időnket pocsékolni. Erre a legjobb példa, hogy én rengeteg időt töltök a wc-n. Most is a wc-n ülve írom a blogomat. Szal ezeket az időket ki lehet használni. A Havas tanárúr(:D) is sofőrt fogadott. Nem, nem azért mert mekkora flancolás az ha az embernek van sofőrje, hanem megindokolta. Azt az időt, amit a kocsiban töltene a dugókban, azt az időt ő kihasználja, elolvassa a napilapokat, interneten intézi a dolgait és egyebek. Szóval, nem mindig lehet azt mondani az emberre, hogy lusta. Csupán lehet,hogy ki akarja használni a szabad perceket arra, hogy elöbb lustálkodhasson. Szóval így a végére egy olyan buzdító mondatot is írhatnék, hogy gyerünk intézd a dolgaidat, hogy elöbb lazulhass...vagy vmi iesmi, de most frappánsabb nem jutott az eszembe...
Viszont ha már itt tartunk, akkor vegyük egy kicsit az aktuálisabb témát. Pl amikor suliban az órán alszunk. Nah akkor is fontos dolgokkal ütjük el az időt az érdektelen 45percben:D
Grácce Tániti! Lusta az egész világ!